+36 20 350 1350 +(36) 1-343-9991
Több mint 30 év szakmai tapasztalat – 0-24 órás ügyeleti szolgálat – akár 1 órán belüli kiszállás

Korrekt vízszerelő Biatorbágy területén is – Víz kapcsán az összes felmerülő problémára van megoldásunk!

Korrekt vízszerelő Biatorbágy területén is

A víz jelenlétét otthonunkban sokszor természetesnek vesszük, hiszen ott van mindenhol.

Szinte korlátlan mennyiségben ihatunk belőle, moshatunk vagy mosogathatunk segítségével, ezen felül főzés során és a mellékhelyiségekben is használjuk.

Éppen ezért, ha például csőtörés miatt nem tudunk hozzájutni a vízhez, vagy pont, hogy elárasztja a lakást, az komoly problémának számít, amit mielőbb orvosolni kell!

Minden esetben érdemes kihívni a vízszerelőt?

Ahogy orvoshoz sem szaladunk rögtön egy tüsszentés miatt, úgy a vízszerelőt sem szükséges azonnal riasztani, ha például csak egy csaptelep kicseréléséről vagy egy kisebb lefolyó tisztításáról van szó.

Azonban vannak olyan esetek, amikor azonnali segítségre van szükség!

Ilyen lehet például egy nagyobb kaliberű duguláselhárítás, vagy ha csőtörést érzékelsz, amit jelezhet az is, ha a plafon ázik át, vagy a fürdőszoba úszik a vízben.

De feltétlen szükség van egy jó vízszerelőre akkor is, ha

  • mosdót, zuhanyzót, WC tartályt vagy csészét, esetleg kerti csapot szeretnél szakszerűen beüzemeltetni.
  • Ha egy komplett vízhálózatot kívánsz beköttetni, átépíttetni, vagy javíttatni.
  • Illetve, ha különböző háztartási gépeket szeretnél rákötni a vízhálózatra, mondjuk egy mosogató-, vagy mosógépet.

Ezen felül a vízóracseréhez van még szükség szakemberre, ami néhány évente hatóságilag kötelező is.

Nem érdemes akkor sem halogatni a dolgot, ha csak ellenőrzés lenne indokolt, mert minél hamarabb veszünk észre egy hibát, annál kevesebbe kerül a javítása!

És kit hívjunk, ha baj van?

És kit hívjunk, ha baj van?

Mert jó szakembert találni olyan, mint tűt keresni a szénakazalban, vagyis nem egy egyszerű feladat.

Ennek az is oka, hogy nem minden vízszerelő ért mindenhez, hanem sokszor ez a specializációjuktól függ, illetve attól, mennyi és milyen tapasztalattal rendelkeznek.

Mivel mi több mint 30 éve vagyunk jelen Budapesten és környékén a vízszerelésben, valamint csak olyan emberekkel dolgozunk, akik a szakképesítésük mellett folyamatos továbbképzéseken vesznek részt, így aggodalomra semmi ok!

Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy minél gyorsabban megérkezzen a szakszerű segítség, és szinte lehetetlen, hogy ne találjunk megoldást a problémádra!

Előnyeink közé tartozik az is, hogy az általunk elvégzett munkálatokra garanciát vállalunk, tehát ha a távozásunk után még mindig nem jó valami, akkor ismét kijövünk, és megjavítjuk.

Így biztos, hogy nem folyik ki a pénzed sem az ablakon!

Képzett vízszerelőinkre Biatorbágyon és egész Pest megyében számíthatsz!

Keress minket bizalommal, ha bármilyen problémád merülne fel a vízzel kapcsolatban, hiszen tapasztalt vízszerelőink Biatorbágyon és Pest megyében bárhol gyors kiszállást biztosítanak.

Ne várd ki, hogy elárasszon a víz, és ne nézd hetekig a beszereletlen mosogatógéped!

Hívj minket bátran a hét bármelyik napján, vagy kérj visszahívást tőlünk az alábbi űrlap kitöltésével és kollégáink rövidesen felveszik Veled a kapcsolatot!

Szakembereink Budapest és Pest megyében vállalják bárminemű víz-, gáz- és fűtésszerelési munka elvégzését ügyfeleinknek.

Hívjon minket az alábbi településekről bizalommal:

Abony, Acsa, Albertirsa, Alsónémedi, Apaj, Áporka, Aszód, Bag, Bénye, Bernecebaráti, Biatorbágy, Budajenő, Budakalász, Budakeszi, Budaörs, Budapest, Bugyi, Cegléd, Ceglédbercel, Csemő, Csévharaszt, Csobánka, Csomád, Csömör, Csörög, Csővár, Dabas, Dánszentmiklós, Dány, Délegyháza, Diósd, Domony, Dömsöd, Dunabogdány, Dunaharaszti, Dunakeszi, Dunavarsány, Ecser, Érd, Erdőkertes, Farmos, Felsőpakony, Fót, Galgagyörk, Galgahéviz, Galgamácsa, Göd, Gödöllő, Gomba, Gyál, Gyömrő, Halásztelek, Herceghalom, Hernád, Hévizgyörk, Iklad, Inárcs, Ipolydamásd, Ipolytölgyes, Isaszeg, Jászkarajenő, Kakucs, Kartal, Káva, Kemence, Kerepes, Kiskunlacháza, Kismaros, Kisnémedi, Kisoroszi, Kistarcsa, Kocsér, Kőröstetétlen, Kosd, Kóka, Kóspallag, Leányfalu, Letkés, Lórév, Maglód, Majosháza, Makád, Márianosztra, Mende, Mikebuda, Mogyoród, Monor, Nagybörzsöny, Nagykáta, Nagykőrös, Nagykovácsi, Nagymaros, Nagytarcsa, Nyáregyháza, Nyársapát, Őrbottyán, Örkény, Pánd, Páty, Pécel, Penc, Perbál, Perőcsény, Péteri, Pilis, Pilisborosjenő, Piliscsaba, Pilisjászfalu, Pilisszántó, Pilisszentiván, Pilisszentkereszt, Pilisszentlászló, Pilisvörösvár, Pomáz, Püspökhatvan, Püspökszilágy, Pusztavacs, Pusztazámor, Pócsmegyer, Ráckeve, Rád, Remeteszőlős, Solymár, Sülysáp, Szada, Százhalombatta, Szentendre, Szentlőrinckáta, Szentmártonkáta, Szigetbecse, Szigetcsép, Szigethalom, Szigetmonostor, Szigetszentmárton, Szigetszentmiklós, Szigetújfalu, Szob, Sződ, Sződliget, Szokolya, Sóskút, Táborfalva, Tahitótfalu, Taksony, Tápióbicske, Tápiógyörgye, Tápióság, Tápiószecső, Tápiószele, Tápiószentmárton, Tápiószőlős, Tárnok, Tatárszentgyörgy, Telki, Tésa, Tinnye, Tök, Tököl, Törökbálint, Törtel, Tura, Tóalmás, Újhartyán, Újlengyel, Újszilvás, Üllő, Úri, Üröm, Vác, Vácduka, Vácegres, Váchartyán, Váckisújfalu, Vácrátót, Vácszentlászló, Valkó, Vámosmikola, Vasad, Vecsés, Veresegyház, Verőce, Verseg, Visegrád, Zebegény, Zsámbék, Zsámbok, Ócsa
T

gyártók