+36 20 350 1350
Több mint 30 év szakmai tapasztalat – 0-24 órás ügyeleti szolgálat – akár 1 órán belüli kiszállás

Akril kádak beépítése, felújítása profi segítséggel, hogy a fürdőszobád olyan legyen, amilyennek megálmodtad

Legyen szó akár fürdőszoba felújításról, építésről vagy cseréről, a fürdőkád mindig is egy kényes pont lesz az emberek számára.

Mert hát miért is ne fektetne bárki is különösen nagy hangsúlyt arra, hogy milyen körülmények között tisztálkodik?

Figyelembe kell venni mind kényelmi, mind pedig praktikus szempontokat ahhoz, hogy megfelelő döntést hozhassunk, hiszen évekig, akár évtizedekig tervezzük használni az új kádunkat.

Miben különbözik egy akril kád a hagyományos, zománcozott lemezkádaktól, vagy éppen a régi, öntöttvas daraboktól?

Vannak olyan tulajdonságai, melyek különösen vonzóvá, illetve taszítóvá tehetik?

Minden szempontot érdemes körüljárni, pontosan azért, hogy a végén a Neked megfelelő fajta és típus mellett tudj dönteni!

Az akril kádak anyaga

Az akril jelen esetben egy kemény műanyagot jelent, ami remekül ellenáll a víznek, hőingadozásnak, bizonyos vegyszereknek.

Ezek különösen fontosak, hiszen nem oldódhat ki belőlük semmilyen káros anyag, ami esetleg felszívódna a bőrünkön keresztül és rosszat tenne az egészségünknek.

Keménysége mellett bizonyos fokú rugalmasság is jellemzi, hiszen ha túl rideg lenne, szállítás, beépítés, vagy akár használat közben sem bírná ki a rá nehezedő terheléseket.

Mindemellett nagy előnye az acéllemezzel és az öntöttvassal szemben, hogy lényegesen könnyebb, így az sem okoz gondot, ha lépcsőn kell felvinni lift hiányában.

Hogyan készül az akril kád?

Kétféle eljárás létezik, mellyel az akril kádakat előállítják: az öntés és az extrudálás.

Mindkettő bevett módszer, és hasonló minőségű termék hozható velük létre.

Az extrudálás során az olvadt műanyagot nagy nyomáson préselik a kívánt formába, így vékonyabb falú kádak is létrehozhatóak, míg az öntéssel kimarad a folyamatból a nyomás.

Ki erre esküszik, ki arra, azonban abban egyetértés van, hogy az öntött akril kádak strapabíróbbak, ez viszont az árban is képez némi differenciát.

Bizonyos prémium kategóriás kádakat már karbon- vagy üvegszállal is megerősítenek a még nagyobb rugalmasságért és szilárdságért.

Az akril kád előnyei az acélkáddal szemben

A legfőbb olyan tulajdonsága az akril kádaknak, melyeket ki szoktak emelni a gyártók, szakértők, az a hőmegtartó képesség.

A vas- és acél kádak zománcozottak ugyan, de a hőelvezető képességük továbbra is fennáll, tehát egy fémkádban lényegesen hamarabb kihűl a meleg víz, bármennyire igyekezhetünk is a szigetelését tökéletesíteni.

A műanyag fürdőkádak tapintása minden esetben sokkal melegebb érzetet ad, ezen felül a hőmegtartó, hőszigetelő képességük is jelentős.

Ezt különösen azoknak érdemes számításba venni, akik szeretnek hosszú ideig a forró fürdőben relaxálni.

Külön szempont lehet egyébként a puhább, melegebb tapintás az olyanok számára, akik kisgyermeket terveznek vagy nevelnek, hiszen így nem kell külön műanyag babafürdető kádat vásárolni, ugyanolyan érzetet ad a felnőtteké is.

Továbbá az akril kádak előnyére írható, hogy szinte bármilyen méret, szín, forma és dizájn létrehozható belőlük, hiszen, mint azt korábban már boncolgattuk, nem kell attól tartani, hogy a végtermék több száz kilót fog nyomni.

Fontos tudni!

Minden előnye és pozitív tulajdonságai ellenére vannak olyan tényezők is, melyeket nem árt, ha szem előtt tartasz, mielőtt az akril kádak mellett döntesz.

Ezek közül talán a legfontosabb, hogy mindenképpen gyakorlott szakember kell, hogy beszerelje, beépítse, különben problémák léphetnek fel!

Idővel a hőingadozás és a szerkezeti átalakulás miatt előfordul, hogy a kád deformálódik, bizonyos mértékben akár csavarodik is.

Ez persze nem azt jelenti, hogy úgy fog kinézni, mint a racka birka szarva, de nincs kizárva, hogy itt-ott elválik a köré épített burkolattól, így hézagok keletkeznek.

Sőt, az anyagfáradás következtében egy műanyag kád akár át is szakadhat, bár ez nem egy általános jelenség.

SOS segítségre van szükséged?

Hívj minket azonnal, mi pedig akár 1 órán belül kiérkezünk hozzád!

Alaposan gondold át, milyen kádat veszel!

Fontos tudnod még azt is, hogy a sérült akril kád javítása nem lehetséges, azaz ha eltört vagy megrepedt, akkor bizony meg kell barátkoznod a csere gondolatával (egy fém kád esetében ezzel szemben léteznek olyan költséges eljárások, amikkel új réteget lehet létrehozni a sérült, megrepedt zománc javítására – de ezek sem lesznek már olyanok, mint az eredetiek).

Továbbá tény, hogy számtalan színű, méretű és formájú kád van a piacon, melyek lehet, hogy veszett jól néznek ki, de közel sem biztos, hogy csupán a dizájn alapján érdemes döntést hoznod.

Ha megveszel egy több lépcsős, ergonomikus elemeket tartalmazó aszimmetrikus kádat, amiről a végén kiderül, hogy számodra felettébb kényelmetlen, akkor sajnos vagy kibékülsz vele, vagy kénytelen leszel másikba beruházni.

Fordulj hozzánk bizalommal!

Cégünk vállalja bármilyen méretű, alakú és típusú akril fürdőkád beszerelését, cseréjét, illetve az ezzel kapcsolatos vízszerelési feladatokat is!

Ne bajlódj azzal, hogy egy kóklerre bízod a profiknak való munkát!

Ha azt szeretnéd, hogy áhított fürdőkádad gyorsan, hatékonyan és szakszerűen legyen beszerelve a fürdőszobádba, keress minket telefonon most!

Kérj itt visszahívást!





Szakembereink Budapest és Pest megyében vállalják bárminemű víz-, gáz- és fűtésszerelési munka elvégzését ügyfeleinknek.

Hívjon minket az alábbi településekről bizalommal:

Abony, Acsa, Albertirsa, Alsónémedi, Apaj, Áporka, Aszód, Bag, Bénye, Bernecebaráti, Biatorbágy, Budajenő, Budakalász, Budakeszi, Budaörs, Budapest, Bugyi, Cegléd, Ceglédbercel, Csemő, Csévharaszt, Csobánka, Csomád, Csömör, Csörög, Csővár, Dabas, Dánszentmiklós, Dány, Délegyháza, Diósd, Domony, Dömsöd, Dunabogdány, Dunaharaszti, Dunakeszi, Dunavarsány, Ecser, Érd, Erdőkertes, Farmos, Felsőpakony, Fót, Galgagyörk, Galgahéviz, Galgamácsa, Göd, Gödöllő, Gomba, Gyál, Gyömrő, Halásztelek, Herceghalom, Hernád, Hévizgyörk, Iklad, Inárcs, Ipolydamásd, Ipolytölgyes, Isaszeg, Jászkarajenő, Kakucs, Kartal, Káva, Kemence, Kerepes, Kiskunlacháza, Kismaros, Kisnémedi, Kisoroszi, Kistarcsa, Kocsér, Kőröstetétlen, Kosd, Kóka, Kóspallag, Leányfalu, Letkés, Lórév, Maglód, Majosháza, Makád, Márianosztra, Mende, Mikebuda, Mogyoród, Monor, Nagybörzsöny, Nagykáta, Nagykőrös, Nagykovácsi, Nagymaros, Nagytarcsa, Nyáregyháza, Nyársapát, Őrbottyán, Örkény, Pánd, Páty, Pécel, Penc, Perbál, Perőcsény, Péteri, Pilis, Pilisborosjenő, Piliscsaba, Pilisjászfalu, Pilisszántó, Pilisszentiván, Pilisszentkereszt, Pilisszentlászló, Pilisvörösvár, Pomáz, Püspökhatvan, Püspökszilágy, Pusztavacs, Pusztazámor, Pócsmegyer, Ráckeve, Rád, Remeteszőlős, Solymár, Sülysáp, Szada, Százhalombatta, Szentendre, Szentlőrinckáta, Szentmártonkáta, Szigetbecse, Szigetcsép, Szigethalom, Szigetmonostor, Szigetszentmárton, Szigetszentmiklós, Szigetújfalu, Szob, Sződ, Sződliget, Szokolya, Sóskút, Táborfalva, Tahitótfalu, Taksony, Tápióbicske, Tápiógyörgye, Tápióság, Tápiószecső, Tápiószele, Tápiószentmárton, Tápiószőlős, Tárnok, Tatárszentgyörgy, Telki, Tésa, Tinnye, Tök, Tököl, Törökbálint, Törtel, Tura, Tóalmás, Újhartyán, Újlengyel, Újszilvás, Üllő, Úri, Üröm, Vác, Vácduka, Vácegres, Váchartyán, Váckisújfalu, Vácrátót, Vácszentlászló, Valkó, Vámosmikola, Vasad, Vecsés, Veresegyház, Verőce, Verseg, Visegrád, Zebegény, Zsámbék, Zsámbok, Ócsa
T

gyártók