A gázkazánokban részint az az egyik csodálatra méltó dolog, hogy milyen sokáig képesek működni megfelelő odafigyelés mellett.
Számos háztartásban talán még ma is 30-40 évvel ezelőtt készült kazánok biztosítják a fűtést, illetve a meleg vizet, bár ennek megvannak a maga hátulütői is.
A régebbi típusú, nyílt égésterű gázkészülékek ugyanis (legyen szó akár kazánról, konvektorról, vízmelegítőről vagy egyébről) bizonyos veszélyeket rejthetnek magukban.
Azzal, hogy a nekik otthont adó helyiség légteréből szívják el az égéshez szükséges levegőt, még önmagában nem lenne sok gond, viszont így az egészségre fokozottan veszélyes gázok is megtalálhatják az útjukat visszafelé.
Minden évben hallani, olvasni lehet olyan szörnyű híreket, hogy többen is szén-monoxid mérgezés áldozatai lettek, mert egy rossz állapotú, vagy hibás gázkészülék működött, netán elzáródott a kifelé áramló füstgázok útja, így azok visszakerültek a lakótérbe.
Többek között például ezért is veszélyes, ha gólya fészkel a gázkéményre, mert annyira eldugíthatja a kiáramló égéstermékek útját, hogy azok csak visszafelé tudnak áramolni.
Éppen ezért fejlesztették ki a mérnökök a turbós kazán-rendszereket, hogy az ilyen balesetek sokkal nagyobb eséllyel legyenek elkerülhetőek.
A turbóval felszerelt, modernebb kazánok már kivétel nélkül mind zárt égéstérrel rendelkeznek.
Ez, túl azon, hogy nem látod, ahogyan a fúvókák fölött ég a gáz, mivel nincs rajta ablak, azt is jelenti, hogy nem a lakás légteréből veszi fel a szükséges mennyiségű levegőt.
Márpedig ahhoz, hogy az égés folyamata megkezdődjön, illetve folyamatos legyen, szükség van a levegőben található oxigénre.
A turbó kazán működéséhez így egy kettős kürtőre van szükség, ami egy kisebb és egy nagyobb átmérőjű csövet jelent, melyek egymásba vannak csúsztatva.
Ez a kettős kémény kétirányú áramlást tesz lehetővé, vagyis az egyiken beszívja a levegőt, a másikon pedig távoznak a füstgázok.
Ugyanezen az elven működnek a konvektorok parapetjei is, azonban a turbó kazán igazi nagysága nem ebben rejlik!
Ugyanis az ezzel a rendszerrel működő kazánokban a káros anyagok kivezetését egy kicsi, de nagy teljesítményű ventilátor is segítni, ami gyakorlatilag kiszippantja, és erővel a légkörbe továbbítja a gáz égésekor keletkező szén-dioxidot és szén-monoxidot.
Így az ártalmas égéstermékeknek esélyük sincs a lakótérbe kerülni, ezzel teljes egészében kiküszöböli a mérgezések veszélyét.
Egy hagyományos, egyszerű, nyílt égésterű kazánnal szemben egy turbósban valóban több a hibalehetőség, mivel összetettebb szerkezetről van szó.
Ugyanazok az alapveszélyek ezekre is leselkednek, de tény, hogy a kiegészítésekkel, módosításokkal együtt további gondok is adódhatnak.
A vezetékes gázban található adalékoktól, szennyeződésektől elkoszolódhatnak a fúvókák, ezzel csökkentve az égés intenzitását, ráadásul még dugulás is előfordulhat, ami teljesen lefojtja a gáz áramlását.
Emellett minden vízzel kapcsolatos készüléket, így ezeket a kazánokat is veszélyezteti a kemény víz magas ásványi anyag tartalma, hiszen az használat során keletkező vízkő megtelepszik a csőrendszerben, ezzel akár jelentős átmérő-csökkenést is okozva.
Ilyenkor nyomásproblémák jelentkeznek, és nagyban lecsökken a fűtés, vízmelegítés hatásfoka.
De a vízkő az illesztéseket, tömítéseket is megtámadhatja, szivárgást, csöpögést, és ugyanúgy nyomáscsökkenést okozva.
A kettős kürtőben is keletkezhet elzáródás, ami megakadályozhatja a bejutó levegő, illetve a kifelé igyekvő égéstermékek továbbjutását, ezzel teljes egészében lefojtva és lehetetlenné téve az égést.
A ventilátor is bemondhatja az unalmast, ami még nem feltétlenül jelent azonnali működésképtelenséget, de ha kellően magas a külső légköri nyomás, akkor a füstgázokat is visszanyomhatja az égéstérbe.
Nehezen gyullad be, vagy nem a megfelelő teljesítménnyel működik a turbós kazánod?
Folyamatos a nyomáscsökkenés, netán már konkrét csöpögés alakult ki?
Folyton kikapcsol működés közben a gázkészüléked?
Ilyen esetekben semmiképp se állj neki magad megnézni a hiba okát, és megbízhatatlan szakbarbárra se bízd a feladatot!
Ehelyett keress fel minket, hiszen magasan képzett csapatunk, és a mögöttünk álló, a szakmában eltöltött három évtized minden tapasztalata várja, hogy elhárítsa a problémádat!
Szakembereink számtalan féle és fajta gázkazánt szereltek már meg, illetve telepítettek, cseréltek, úgyhogy vélhetően a nálad jelentkező meghibásodás sem jelent számunkra különösebb kihívást.
Vészhelyzet esetén akár már pár órán belül is ki tudunk menni hozzád, hogy minél hamarabb kiküszöböljük a kellemetlenséget – elvégre tudjuk milyen az, amikor a szükség óráján csődöt mond a fűtés.
Keress minket telefonon akár már most, hogy minél hamarabb le tudjuk egyeztetni a megfelelő időpontot!
Ne ess kétségbe, ha turbó kazánod gyengélkedik, hanem fordulj hozzánk, és mi mindent megteszünk, hogy a dolgok mihamarabb visszatérjenek a normál kerékvágásba!