+36 20 350 1350 +(36) 1-343-9991
Több mint 30 év szakmai tapasztalat – 0-24 órás ügyeleti szolgálat – akár 1 órán belüli kiszállás

Kondenzációs kazán szerelő: szerelés, beszerelés, bekötés 

Kondenzációs kazán szerelő: szerelés, beszerelés, bekötés

A kondenzációs kazán egy olyan speciális gázkazánfajta, aminek mind a szerelését, illetve bekötését is szakemberre kell bízni.

Senki ne próbálkozzon vele magától, hiszen mint bármelyik másik gázkazánnak, így ennek a helytelen és hibás karbantartása és beüzemelése is veszélyeket hordozhat magában, amivel nem érdemes játszani.

Viszont a megfelelő szakembert, aki ért is hozzá, nem olyan egyszerű megtalálni, hiszen egy viszonylag új technológiáról van szó, ami körülbelül az 1970-es évek óta létezik.

Szerencsére a mi szakembereink tökéletesen felkészültek a kondenzációs kazánokkal történő munkára is, és teljesen szakszerűen képesek ellátni azt.

Így történik a kondenzációs kazán bekötése

A kondenzációs kazán bekötése alapvetően nem sok mindenben különbözik a hagyományos gázkazán beszerelésétől.

A munkálatok megkezdése előtt ugyanúgy szükséges felmérni a körülményeket, hiszen vannak bizonyos feltételek, amiknek meg kell lenniük ahhoz, hogy biztonságosan beszerelhető legyen az új kazán.

A kondenzációs kazán beszerelésének van egy nagyon fontos feltétele: nem mindegy, hogy milyen kéménnyel rendelkezünk.

Ebből kifolyólag, hogyha régebbi típusú kéményed van és ilyen kazánt szeretnél, akkor számolnod kell azzal, hogy a kazán beszerelése előtt szükség lesz egy kémény cserére is, amit sajnos nem tudsz elkerülni, hiszen szigorú előírásoknak kell megfelelni.

Milyen kémény kell a kondenzációs kazán beszereléséhez?

Egy 2018-ban megjelent törvény alapján a régi típusú gázkazánokat kötelező kondenzációs kazánra cserélni, viszont ezeknek a kéménye az új rendszerhez már nem lesz megfelelő.

A cserének nagyon prózai okai vannak: egyfelől sokkal biztonságosabb, másfelől pedig teljesen más a működésük.

Ezért is feltétlenül szükséges új kondenzációs kazán beszereléséhez megbízható szakembert hívni.

Milyen meghibásodások fordulhatnak elő, amik szerelést igényelnek?

Ha egy kazán meghibásodik, annak számtalan oka lehet, ezért nem mindegy, mennyire hozzáértő a szerelő, akit értesítesz.

De mik azok a jelek, amik egyértelműen problémát jeleznek és hívni kell a gázszerelőt?

Ha a kazán nem akar begyulladni, illetve nem fűt, esetleg nem teljesít olyan jól, akkor szinte biztos, hogy szükséged lesz egy képzett szerelőre.

Egyéb lehetséges okok, amikhez szintén szakember szükséges 

Egyéb lehetséges okok, amikhez szintén szakember szükséges

A kondenzációs kazán működésbeli hibáit nem csak az okozhatja, hogy esetlegesen egy-egy alkatrész nem működik megfelelően.

Az is gyakran előfordul, hogy a meghibásodást például korrózió, esetleg vízkő okozza.

Ha időben elkapjuk a problémát, akkor egy tisztítással, oxidálódott darabok újra cserélésével orvosolható a dolog, de nem érdemes várni, mert magától nem fog megjavulni.

Kondenzációs kazán szerelő: szerelés, beszerelés, bekötés – hívj minket bátran!

Ha új kondenzációs kazánt szeretnél beszereltetni, vagy esetleg javításra, karbantartásra szorulna a már beszerelt kazánod, keress minket bizalommal, Budapestről és környékéről is!

Több évtizedes tapasztalatunknak és szakértelmünknek köszönhetően bízhatsz munkánkban!

Telefonszámunk bármikor hívható, illetve oldalunkon visszahívást is kérhetsz – ne habozz hát, javíttasd meg, szereltesd be kondenzációs kazánodat velünk mielőbb!

Kérj itt visszahívást!





Szakembereink Budapest és Pest megyében vállalják bárminemű víz-, gáz- és fűtésszerelési munka elvégzését ügyfeleinknek.

Hívjon minket az alábbi településekről bizalommal:

Abony, Acsa, Albertirsa, Alsónémedi, Apaj, Áporka, Aszód, Bag, Bénye, Bernecebaráti, Biatorbágy, Budajenő, Budakalász, Budakeszi, Budaörs, Budapest, Bugyi, Cegléd, Ceglédbercel, Csemő, Csévharaszt, Csobánka, Csomád, Csömör, Csörög, Csővár, Dabas, Dánszentmiklós, Dány, Délegyháza, Diósd, Domony, Dömsöd, Dunabogdány, Dunaharaszti, Dunakeszi, Dunavarsány, Ecser, Érd, Erdőkertes, Farmos, Felsőpakony, Fót, Galgagyörk, Galgahéviz, Galgamácsa, Göd, Gödöllő, Gomba, Gyál, Gyömrő, Halásztelek, Herceghalom, Hernád, Hévizgyörk, Iklad, Inárcs, Ipolydamásd, Ipolytölgyes, Isaszeg, Jászkarajenő, Kakucs, Kartal, Káva, Kemence, Kerepes, Kiskunlacháza, Kismaros, Kisnémedi, Kisoroszi, Kistarcsa, Kocsér, Kőröstetétlen, Kosd, Kóka, Kóspallag, Leányfalu, Letkés, Lórév, Maglód, Majosháza, Makád, Márianosztra, Mende, Mikebuda, Mogyoród, Monor, Nagybörzsöny, Nagykáta, Nagykőrös, Nagykovácsi, Nagymaros, Nagytarcsa, Nyáregyháza, Nyársapát, Őrbottyán, Örkény, Pánd, Páty, Pécel, Penc, Perbál, Perőcsény, Péteri, Pilis, Pilisborosjenő, Piliscsaba, Pilisjászfalu, Pilisszántó, Pilisszentiván, Pilisszentkereszt, Pilisszentlászló, Pilisvörösvár, Pomáz, Püspökhatvan, Püspökszilágy, Pusztavacs, Pusztazámor, Pócsmegyer, Ráckeve, Rád, Remeteszőlős, Solymár, Sülysáp, Szada, Százhalombatta, Szentendre, Szentlőrinckáta, Szentmártonkáta, Szigetbecse, Szigetcsép, Szigethalom, Szigetmonostor, Szigetszentmárton, Szigetszentmiklós, Szigetújfalu, Szob, Sződ, Sződliget, Szokolya, Sóskút, Táborfalva, Tahitótfalu, Taksony, Tápióbicske, Tápiógyörgye, Tápióság, Tápiószecső, Tápiószele, Tápiószentmárton, Tápiószőlős, Tárnok, Tatárszentgyörgy, Telki, Tésa, Tinnye, Tök, Tököl, Törökbálint, Törtel, Tura, Tóalmás, Újhartyán, Újlengyel, Újszilvás, Üllő, Úri, Üröm, Vác, Vácduka, Vácegres, Váchartyán, Váckisújfalu, Vácrátót, Vácszentlászló, Valkó, Vámosmikola, Vasad, Vecsés, Veresegyház, Verőce, Verseg, Visegrád, Zebegény, Zsámbék, Zsámbok, Ócsa
T

gyártók