A tűzhely kérdése igen sarkalatos pont minden háztartásban, legyen szó akár egy egyszemélyes legénylakásról, akár nagycsaládosok által lakott többszobás családi házról.
Tűzhely, vagy legalább valamilyen főzőfelület nélkül nemigen lehet nemhogy egy modern, de még egy régi háztartást sem elképzelni, egyike a legalapvetőbb berendezéseknek.
Évszázadokon keresztül a tűzhely jelentette nem csak a lakótér központját, de egyben a meleg egyetlen forrását is az egyszerűbb háztartásokban.
Lényegesen könnyebb a mai kor emberének, hiszen a mostani elektromos- illetve gáztűzhelyek sokkal kényelmesebb és gyorsabb konyhai munkát biztosítanak, mint akár az 50-70 évvel ezelőttiek.
Még a 20. század első felében is sokkal elterjedtebbek voltak (főleg vidéken) a fatüzelésű főzőberendezések, például a sparheltek, kemencék, mint a gépesített tűzhelyek.
Ezek azonban kisebb hatásfokkal és lényegesen nagyobb környezeti terheléssel üzemeltek, hiszen a füst és a korom a háztartásban lakókra is negatív hatással volt.
Ma már, hacsak nem építünk a kertbe kemencét vagy használunk grillsütőt, akkor nem is igen kell az ilyesmitől tartanunk.
A vezetékes gáz megjelenése és elterjedése rengeteget emelt az emberek általános egészségügyi színvonalán, hiszen, mint azt már mondtuk, megszűnt a füst és koromterhelés.
A földgáz nagyon jó hatásfokon, jól szabályozható módon ég, nincs mellékterméke, füstje, és a kalóriaértéke is relatíve magas.
Ezek a tulajdonságai teszik alkalmassá arra, hogy mind főzésre, mind pedig vízmelegítésre vagy fűtésre remekül használható legyen.
Tény, hogy szabadulnak fel a tökéletlen, oxigénhiányos környezetben való égetése során mérgező hatású füstgázok, de olyanról, hogy valaki a vasárnapi ebéd főzése miatt kapott szén-monoxid mérgezést, még nemigen hallottunk.
Mindemellett a fával szemben a gáz fűtőértéke igen kiszámítható, és akkor zárjuk el a hőforrást, amikor csak akarjuk, míg például a fatűz után a parázs és hamu is még órákig forró.
Emellett a gáztűzhelyek nagy előnye még felhasználói szempontból a könnyű takaríthatóság, szakemberi szempontból pedig a könnyű szerelhetőség.
Amennyiben nincs szétszedhetetlenre összehegesztve, szegecselve olyan helyen, ahol hozzá kellene férni, akkor általában nincs javíthatatlan gáztűzhely.
Először is nézzük meg, milyen gáztűzhely-fajtákkal találkozhatsz, ha venni szeretnél, illetve ha már rendelkezel vele!
A klasszikus kombi tűzhelyek igen elterjedtek, valószínűleg mindenki találkozott már ilyennel életében: felül 3-4 gázrózsa, alul pedig sütő.
A kombi tűzhelyekből is vannak olyanok, melyeknek csak a felső része működik gázzal, az alsó elektromos, így gáztűzhely szerelőnek csak az előbbivel van dolga.
Vannak továbbá különálló főzőlapok és sütők, melyeket akár a konyha két eltérő pontjára is lehet telepíteni, ez elsősorban akkor ideális, ha azt szeretnéd, hogy kellemesen belesimuljanak a bútorzatba.
Viszont akárcsak a többi gázkészüléknél, úgy a gáztűzhelyeknél is jelentkezhetnek bizonyos tipikus hibák:
Ezek mindegyikéhez érdemes gáztűzhely szerelő szakembert hívni, hiszen amit már nem tudsz tisztítószerekkel saját magad megoldani, azt jobb, ha inkább nem piszkálod!
Nem működik rendesen a gáztűzhelyed?
Nehezen gyullad meg, sípol főzés közben, nehezen szabályozható, netán folyamatos gázszagot érzel még akkor is, mikor nem használod?
Ilyen esetekben feltétlenül keress fel egy megbízható gázkészülék szerelőt, aki orvosolni tudja a problémát – például minket!
Hosszú, több évtizedre visszatekintő múlttal rendelkezünk gázkészülékek, gázhálózat szerelésében, és szinte biztos, hogy a Te problémádat is meg fogjuk tudni oldani!
Tudjuk, mennyire tud hiányozni egy működő gáztűzhely, hiszen a család várná az ebédet, főznél magadnak egy kávét, vagy éppen megmelegítenéd vacsorára a félretett maradékot.
Ha a tűzhelyed nem megfelelően működik, vagy éppen bemondta az unalmast, keress meg minket bátran!
Vészhelyzet esetén akár extra gyorsan is kiszállunk hozzád, hiszen nagyon jól tudjuk, hogy a gáz, ha kontrollálatlanná válik, nagyon veszélyes lehet!
Keress hát meg minket telefonon akár már most, és szerelő munkatársaink a megbeszélt időben ki is mennek hozzád!