+36 20 350 1350 +(36) 1-343-9991
Több mint 30 év szakmai tapasztalat – 0-24 órás ügyeleti szolgálat – akár 1 órán belüli kiszállás

Gázszerelő az 5. kerületben is, képzett szakemberekkel, akár SOS kiszállással

Gázszerelő az 5. kerületben is, képzett szakemberekkel, akár SOS kiszállással

A vezetékes gáz éppen olyan alap közmű ma már, mint a víz vagy az elektromosság, és ritka az olyan háztartás, ahol egyáltalán nem használják.

Fűtünk, fűzünk, vizet melegítünk vele, tehát olyan alap dolgok elengedhetetlen kelléke, melyek nélkül nem igazán nevezhetnénk az életünket normálisnak vagy kényelmesnek.

Éppen ezért tud rettentő fájó lenni, ha meg vagyunk fosztva tőle.

De ha éppen az új otthonunkat építjük, akkor sem nélkülözhetjük a szaktudást, ami a belső gázhálózat kiépítéséhez szükséges, és ilyenkor a lehető legokosabb, ha keresünk egy képzett és rátermett gázszerelőt.

Valakit, aki képes gyorsan és hatékonyan ellátni a gázzal kapcsolatos feladatokat, és olyan munkát végez, ami után ne kell aggódnunk a balesetek miatt.

És pontosan ez az, amit mi fel tudunk ajánlani Neked: tapasztalt gázszerelők csapatát, akik kellően felkészülve házhoz mennek, és elhárítják a gondodat – akár az 5. kerületbe, vagy Budapest és Pest megye bármely más részére!

Miért érdemes profikra bízni a gázszerelést?

Ha az autód romlik el, azt is szerelőhöz viszed megjavíttatni, nem igaz?

Persze, vannak alap dolgok, amiket az ügyesebbek meg tudnak csinálni a saját járművükön, de a gázszerelés már csak annyiban is más, hogy amíg egy kocsi, ha nem szakszerűen bánnak vele, akkor legfeljebb nem indul el, a gáz ellenben kifejezetten veszélyes.

Ugyanis nemcsak tűzveszélyes, de kellő koncentrációban robbanhat is, belélegezve pedig ártalmas, nagyobb mennyiségben mérgező.

Egy profi gázszerelő pontosan ezért minden olyan apróságra odafigyel, ami Neked talán eszedbe sem jutna, ráadásul az eszközei is jó eséllyel jobbak.

A tömítések, csatlakozások, hegesztések, rögzítések rengeteget számítanak, ha vezetékes gázról van szó, éppen ezért olyasvalakire szabad csak bízni, akinek van képesítése és tapasztalata a területen.

Nagy szerencsédre mi több mint 30 éve tevékenykedünk a gázszerelés mellett a víz- és fűtésszerelésben is, így ritka, hogy meglepetések érnek, és nem tudunk valamit megoldani!

Miben lehetnek gázszerelőink a Te segítségedre?

Miben lehetnek gázszerelőink a Te segítségedre?

Lényegében bármilyen olyan feladatot ránk bízhatsz, aminek vezetékes gázhoz van köze.

Vagyis:

  • gázcsövek cseréje, javítása, átalakítása,
  • gázóra cseréje, karbantartása,
  • teljes belső gázhálózat kiépítése,
  • gázüzemű készülékek szakszerű be- és kikötése, stb.

Azaz ha gázzal kapcsolatos munkával találkozol akár otthonodban, akár a cégednél, minket bizalommal hívhatsz akár Budapestre, akár Pest megye bármelyik településére, mi pedig házhoz megyünk a megoldással!

Mi több, sok gázszerelővel ellentétben, akik csak a vezetékekkel, bekötésekkel, ilyesmikkel foglalkoznak, minket a gázkészülékeid javítása ügyében is kereshetsz!

Így tehát már látod, miért állítjuk, hogy bármilyen gázzal kapcsolatos ügyben bátran kereshetsz minket!

Gázszerelőre van szükséged az 5. kerületben? Hívj minket bátran!

Átalakításra, javításra szorul a házad, lakásod gázhálózata?

Vagy szeretnél kicseréltetni és szakszerűen beköttetni egy új készüléket?

Netán egy vadonatúj, most épülő ingatlanhoz keresnél rátermett gázszerelőket az 5. kerületbe?

Egyet se félj, hiszen velünk már meg is találtad a legjobbat!

Nincs más dolgod, mint hívni minket, vagy visszahívást kérni az oldalunkon az adatlap kitöltésével, és mi felvesszük Veled a kapcsolatot!

Vészhelyzet esetén akár extra gyorsan, pár órán belül is kiszállunk, keress hát minket Budapestről, az 5. kerületből, vagy bárhonnan a főváros vonzáskörzetéből!

Kérj itt visszahívást!





Szakembereink Budapest és Pest megyében vállalják bárminemű víz-, gáz- és fűtésszerelési munka elvégzését ügyfeleinknek.

Hívjon minket az alábbi településekről bizalommal:

Abony, Acsa, Albertirsa, Alsónémedi, Apaj, Áporka, Aszód, Bag, Bénye, Bernecebaráti, Biatorbágy, Budajenő, Budakalász, Budakeszi, Budaörs, Budapest, Bugyi, Cegléd, Ceglédbercel, Csemő, Csévharaszt, Csobánka, Csomád, Csömör, Csörög, Csővár, Dabas, Dánszentmiklós, Dány, Délegyháza, Diósd, Domony, Dömsöd, Dunabogdány, Dunaharaszti, Dunakeszi, Dunavarsány, Ecser, Érd, Erdőkertes, Farmos, Felsőpakony, Fót, Galgagyörk, Galgahéviz, Galgamácsa, Göd, Gödöllő, Gomba, Gyál, Gyömrő, Halásztelek, Herceghalom, Hernád, Hévizgyörk, Iklad, Inárcs, Ipolydamásd, Ipolytölgyes, Isaszeg, Jászkarajenő, Kakucs, Kartal, Káva, Kemence, Kerepes, Kiskunlacháza, Kismaros, Kisnémedi, Kisoroszi, Kistarcsa, Kocsér, Kőröstetétlen, Kosd, Kóka, Kóspallag, Leányfalu, Letkés, Lórév, Maglód, Majosháza, Makád, Márianosztra, Mende, Mikebuda, Mogyoród, Monor, Nagybörzsöny, Nagykáta, Nagykőrös, Nagykovácsi, Nagymaros, Nagytarcsa, Nyáregyháza, Nyársapát, Őrbottyán, Örkény, Pánd, Páty, Pécel, Penc, Perbál, Perőcsény, Péteri, Pilis, Pilisborosjenő, Piliscsaba, Pilisjászfalu, Pilisszántó, Pilisszentiván, Pilisszentkereszt, Pilisszentlászló, Pilisvörösvár, Pomáz, Püspökhatvan, Püspökszilágy, Pusztavacs, Pusztazámor, Pócsmegyer, Ráckeve, Rád, Remeteszőlős, Solymár, Sülysáp, Szada, Százhalombatta, Szentendre, Szentlőrinckáta, Szentmártonkáta, Szigetbecse, Szigetcsép, Szigethalom, Szigetmonostor, Szigetszentmárton, Szigetszentmiklós, Szigetújfalu, Szob, Sződ, Sződliget, Szokolya, Sóskút, Táborfalva, Tahitótfalu, Taksony, Tápióbicske, Tápiógyörgye, Tápióság, Tápiószecső, Tápiószele, Tápiószentmárton, Tápiószőlős, Tárnok, Tatárszentgyörgy, Telki, Tésa, Tinnye, Tök, Tököl, Törökbálint, Törtel, Tura, Tóalmás, Újhartyán, Újlengyel, Újszilvás, Üllő, Úri, Üröm, Vác, Vácduka, Vácegres, Váchartyán, Váckisújfalu, Vácrátót, Vácszentlászló, Valkó, Vámosmikola, Vasad, Vecsés, Veresegyház, Verőce, Verseg, Visegrád, Zebegény, Zsámbék, Zsámbok, Ócsa
T

gyártók