+36 20 350 1350 +(36) 1-343-9991
Több mint 30 év szakmai tapasztalat – 0-24 órás ügyeleti szolgálat – akár 1 órán belüli kiszállás

D-ÉG készülékek javítása, karbantartása, cseréje

Hazánk fogyasztási szokásaira alapvetően jellemző, hogy addig használjuk a dolgokat, amíg azok tönkre nem mennek.

Ezzel természetesen nincs semmi baj, sőt, sokkal jobbnak is mondható ez így, mintha mindent kidobnánk az első meghibásodáskor, azonban van az a pont, amin túl már nem érdemes, sőt nem is igen lehet valamivel foglalkozni.

A D-ÉG gázkazánokkal is hasonló a helyzet, hiszen a gyártásuk már jó pár éve megszűnt, így a javításuk igen nehézkessé, mondhatni, lehetetlenné vált.

Egy olyan készüléket megjavítani, amihez nem kapható alkatrész, nemigen lehetséges, így, hacsak nincs tartalékban egy csodatevő dzsinned, sajnos fel kell, hogy készülj a cserére.

A D-ÉG kazánok fénykora

Annak idején a D-ÉG készülékek nagyon elterjedtek voltak hazánkban, és ez nem csak annak köszönhető, hogy egy zárt gazdaságban nem volt ekkora a választék.

Ezek a gázkészülékek nagyon jól megtervezett, igazán megbízható darabok voltak, és a hazai mivoltának köszönhetően az alkatrészek sem okoztak soha gondot.

Azonban a gyártás megszűnésével ezek az alkatrészek sem készültek többé, ami egy idő után oda vezetett, hogy teljesen kifogytak a piacról, ma már legfeljebb vastelepekről lehetne bontottan előguberálni őket.

Tény, hogy egy jó állapotú, újra felhasznált darab meghosszabbíthatja a készülék működését, azonban ehhez komoly utánajárás, kapcsolatok kellenek, és egy olyan szerelő, aki hajlandó az ilyesmit megcsinálni.

Összességében: a D-ÉG készülékek ma már igencsak idejétmúltak, korszerűtlenek, és a javíthatatlanságukat az alkatrészek teljes hiánya okozza.

Ha tehát Nálad még mindig működik egy D-ÉG gázkazán, vagy pont most mondta fel a szolgálatot, akkor lelkileg igyekezz felkészülni egy új készülék vásárlására.

Ha csődöt mondott a D-ÉG gázkazán

Bármennyire is tartósak, időtállóak ezek a kazánok, sajnos eljárt felettük az idő.

Ma már semmilyen szabványnak nem felelnek meg, és mint mondtuk, rettentő nehéz, mondhatni lehetetlen hozzá alkatrészt találni.

De ne keseredj el, hiszen számtalan minőségi és igényes kazán kapható ma Magyarországon, és nem kell feltétlenül azonnal a csúcskategóriásokban gondolkodni.

Ár-érték arányban igenis vannak stabil és megbízható gázkazánok, amik legalább annyi ideig bírni fogják, mint a régi D-ÉG készüléked, mi pedig örömmel jövünk, hogy szakszerűen kicseréljük Neked.

Amennyiben lehetséges, mindent megteszünk a D-ÉG készüléked megmentéséért, de ha eljött az a pillanat, hogy le kell cserélni a meghibásodott, tönkrement kazánodat, minket nyugodtan megkereshetsz, hiszen jelentős tapasztalattal rendelkezünk ezen a téren.

Gázkazánok javításával, cseréjével fordulj hozzánk bizalommal, keress minket telefonon akár már most!

Kérj itt visszahívást!





Szakembereink Budapest és Pest megyében vállalják bárminemű víz-, gáz- és fűtésszerelési munka elvégzését ügyfeleinknek.

Hívjon minket az alábbi településekről bizalommal:

Abony, Acsa, Albertirsa, Alsónémedi, Apaj, Áporka, Aszód, Bag, Bénye, Bernecebaráti, Biatorbágy, Budajenő, Budakalász, Budakeszi, Budaörs, Budapest, Bugyi, Cegléd, Ceglédbercel, Csemő, Csévharaszt, Csobánka, Csomád, Csömör, Csörög, Csővár, Dabas, Dánszentmiklós, Dány, Délegyháza, Diósd, Domony, Dömsöd, Dunabogdány, Dunaharaszti, Dunakeszi, Dunavarsány, Ecser, Érd, Erdőkertes, Farmos, Felsőpakony, Fót, Galgagyörk, Galgahéviz, Galgamácsa, Göd, Gödöllő, Gomba, Gyál, Gyömrő, Halásztelek, Herceghalom, Hernád, Hévizgyörk, Iklad, Inárcs, Ipolydamásd, Ipolytölgyes, Isaszeg, Jászkarajenő, Kakucs, Kartal, Káva, Kemence, Kerepes, Kiskunlacháza, Kismaros, Kisnémedi, Kisoroszi, Kistarcsa, Kocsér, Kőröstetétlen, Kosd, Kóka, Kóspallag, Leányfalu, Letkés, Lórév, Maglód, Majosháza, Makád, Márianosztra, Mende, Mikebuda, Mogyoród, Monor, Nagybörzsöny, Nagykáta, Nagykőrös, Nagykovácsi, Nagymaros, Nagytarcsa, Nyáregyháza, Nyársapát, Őrbottyán, Örkény, Pánd, Páty, Pécel, Penc, Perbál, Perőcsény, Péteri, Pilis, Pilisborosjenő, Piliscsaba, Pilisjászfalu, Pilisszántó, Pilisszentiván, Pilisszentkereszt, Pilisszentlászló, Pilisvörösvár, Pomáz, Püspökhatvan, Püspökszilágy, Pusztavacs, Pusztazámor, Pócsmegyer, Ráckeve, Rád, Remeteszőlős, Solymár, Sülysáp, Szada, Százhalombatta, Szentendre, Szentlőrinckáta, Szentmártonkáta, Szigetbecse, Szigetcsép, Szigethalom, Szigetmonostor, Szigetszentmárton, Szigetszentmiklós, Szigetújfalu, Szob, Sződ, Sződliget, Szokolya, Sóskút, Táborfalva, Tahitótfalu, Taksony, Tápióbicske, Tápiógyörgye, Tápióság, Tápiószecső, Tápiószele, Tápiószentmárton, Tápiószőlős, Tárnok, Tatárszentgyörgy, Telki, Tésa, Tinnye, Tök, Tököl, Törökbálint, Törtel, Tura, Tóalmás, Újhartyán, Újlengyel, Újszilvás, Üllő, Úri, Üröm, Vác, Vácduka, Vácegres, Váchartyán, Váckisújfalu, Vácrátót, Vácszentlászló, Valkó, Vámosmikola, Vasad, Vecsés, Veresegyház, Verőce, Verseg, Visegrád, Zebegény, Zsámbék, Zsámbok, Ócsa
T

gyártók