+36 20 350 1350 +(36) 1-343-9991
Több mint 30 év szakmai tapasztalat – 0-24 órás ügyeleti szolgálat – akár 1 órán belüli kiszállás

Vaillant kazán szerelő: szerelés, beszerelés, bekötés

Vaillant kazán szerelő: szerelés, beszerelés, bekötés

Senki sem szeretné, hogy a kazánja épp a tél közepén robbanjon le, ráadásul pont úgy, hogy egyetlen szerelő sem tudja vállalni az adott típus javítását.

Nagy szerencse, hogy a Vaillant kazánok pont azok közé a kazántípusok közé tartoznak, amelyek nemcsak időtállók, hanem még a szerelésüktől sem zárkóznak el a szakemberek, hiszen a pótalkatrészek könnyedén beszerezhetők hozzá, hála a kiterjedt szervizhálózatuknak.

A Vaillant termékei már egészen 1904 óta kaphatók Magyarországon, így ezalatt a lassan 120 év alatt bőven volt idő, hogy kialakuljon a vásárlók és a szolgáltató közötti bizalom.

Szerencsére a Vaillant kazánoknak nincsenek gyakran előforduló, csakis erre a márkára jellemző hibái, és még ár-érték arányban is nagyon jól teljesítenek, így hát nem csoda, hogy közkedvelt márkáról beszélhetünk.

A Vaillant közel 150 éves múltra tekinthet vissza

A Vaillant neve bizonyára sokaknak ismerősen hangozhat, hiszen már nagyon régóta vannak a színen – egészen pontosan 1874 óta.

A céget Johann Vaillant alapította a németországi Remscheidban, és a kezdetekben rézműves eszközök és szivattyúk gyártására specializálódtak.

1894-ben egy hatalmas újítást szabadalmaztatott a cég, mégpedig a zárt rendszerű, gázüzemű vízmelegítő készüléket, melynek előnye, hogy a víz nem érintkezik az égés közben keletkezett káros anyagokkal, így a használata sokkal biztonságosabb.

Nem ez az egyetlen szabadalma a Vaillantnak: a falra szerelhető vízmelegítő, a központi fűtés, a Cirko-gejzír rendszer és az első kondenzációs technológián alapuló kazán is az ő nevükhöz köthető.

A ’90-es évektől kezdve még a környezetbarát megoldások és a szolár fűtési technológia területén is brillírozik a német cég.

Mit kell tenni, ha problémát észlelsz Vaillant kazánoddal?

Egy kazán esetében rengeteg oka lehet a meghibásodásnak: lehet ez a felgyülemlett por, eltömődött gázfúvókák, lyukas tágulási tartály, zárlatos alaplap és még sorolhatnánk sokáig.

Bár a Vaillant termékei nagyon sokáig képesek bármiféle probléma nélkül működni, sajnos semmi sem tart örökké, és még ezek a készülékek is cserére vagy szerelésre szorulhatnak.

Persze a rendszeres karbantartás, tisztítás mellett bármelyik kazán élettartama növelhető.

Ha azonban a készülék nem hozza a várt teljesítményt, állandóan leáll, vagy már egyáltalán be sem kapcsol, akkor nincs mit tenni, muszáj szakképzett szerelőhöz fordulni!

Rajtunk semmilyen meghibásodás sem foghat ki!

Rajtunk semmilyen meghibásodás sem foghat ki!

A mi gázszerelő szakembereinket egy kevésbé ismert márka elöregedett kazánja sem hozza zavarba, egy olyan közismert és kedvelt márka készüléke, mint a Vaillant aztán meg pláne nem.

Már több mint 30 év áll a hátunk mögött, ami alatt a létező szinte összes problémát kitapasztalhattuk, ami valaha is felmerülhet.

Budapest mellett mi Pest megye területén is vállaljuk a kiszállást, és sürgős esetekben akár már 1-2 óra alatt is ki tudunk érkezni a helyszínre.

Alapelvünk, hogy az elvégzett munka legyen igényes, vagy inkább el se végezzük – éppen ezért garanciát is vállalunk az általunk végzett szerelésre, javításra, bekötésre.

Tehát ha Vaillant kazán szerelőt keresel, ne is menj tovább, hanem hívj minket, vagy töltsd ki a hibabejelentő űrlapunkat, és mi amint tudunk, felkeresünk Téged!

Kérj itt visszahívást!





Szakembereink Budapest és Pest megyében vállalják bárminemű víz-, gáz- és fűtésszerelési munka elvégzését ügyfeleinknek.

Hívjon minket az alábbi településekről bizalommal:

Abony, Acsa, Albertirsa, Alsónémedi, Apaj, Áporka, Aszód, Bag, Bénye, Bernecebaráti, Biatorbágy, Budajenő, Budakalász, Budakeszi, Budaörs, Budapest, Bugyi, Cegléd, Ceglédbercel, Csemő, Csévharaszt, Csobánka, Csomád, Csömör, Csörög, Csővár, Dabas, Dánszentmiklós, Dány, Délegyháza, Diósd, Domony, Dömsöd, Dunabogdány, Dunaharaszti, Dunakeszi, Dunavarsány, Ecser, Érd, Erdőkertes, Farmos, Felsőpakony, Fót, Galgagyörk, Galgahéviz, Galgamácsa, Göd, Gödöllő, Gomba, Gyál, Gyömrő, Halásztelek, Herceghalom, Hernád, Hévizgyörk, Iklad, Inárcs, Ipolydamásd, Ipolytölgyes, Isaszeg, Jászkarajenő, Kakucs, Kartal, Káva, Kemence, Kerepes, Kiskunlacháza, Kismaros, Kisnémedi, Kisoroszi, Kistarcsa, Kocsér, Kőröstetétlen, Kosd, Kóka, Kóspallag, Leányfalu, Letkés, Lórév, Maglód, Majosháza, Makád, Márianosztra, Mende, Mikebuda, Mogyoród, Monor, Nagybörzsöny, Nagykáta, Nagykőrös, Nagykovácsi, Nagymaros, Nagytarcsa, Nyáregyháza, Nyársapát, Őrbottyán, Örkény, Pánd, Páty, Pécel, Penc, Perbál, Perőcsény, Péteri, Pilis, Pilisborosjenő, Piliscsaba, Pilisjászfalu, Pilisszántó, Pilisszentiván, Pilisszentkereszt, Pilisszentlászló, Pilisvörösvár, Pomáz, Püspökhatvan, Püspökszilágy, Pusztavacs, Pusztazámor, Pócsmegyer, Ráckeve, Rád, Remeteszőlős, Solymár, Sülysáp, Szada, Százhalombatta, Szentendre, Szentlőrinckáta, Szentmártonkáta, Szigetbecse, Szigetcsép, Szigethalom, Szigetmonostor, Szigetszentmárton, Szigetszentmiklós, Szigetújfalu, Szob, Sződ, Sződliget, Szokolya, Sóskút, Táborfalva, Tahitótfalu, Taksony, Tápióbicske, Tápiógyörgye, Tápióság, Tápiószecső, Tápiószele, Tápiószentmárton, Tápiószőlős, Tárnok, Tatárszentgyörgy, Telki, Tésa, Tinnye, Tök, Tököl, Törökbálint, Törtel, Tura, Tóalmás, Újhartyán, Újlengyel, Újszilvás, Üllő, Úri, Üröm, Vác, Vácduka, Vácegres, Váchartyán, Váckisújfalu, Vácrátót, Vácszentlászló, Valkó, Vámosmikola, Vasad, Vecsés, Veresegyház, Verőce, Verseg, Visegrád, Zebegény, Zsámbék, Zsámbok, Ócsa
T

gyártók