+36 20 350 1350
Több mint 30 év szakmai tapasztalat – 0-24 órás ügyeleti szolgálat – akár 1 órán belüli kiszállás

Immergas kazán szerelő: szerelés, beszerelés, bekötés

Immergas kazán szerelő: szerelés, beszerelés, bekötés

A több évtizedes múlttal rendelkező Immergas tankönyvi példája annak, hogy egy kicsiben kezdő vállalkozás is Európa piacvezető kazángyártói közé nőheti ki magát.

Az olasz cég először, mint manufaktúra működött, azaz kézzel készítették a kazánokat, többnyire saját felhasználásra.

Viszont, ahogy elkezdett terjedni a vezetékes gáz, az alapító tagok felismerték, hogy az általuk gyártott készülékeknek mindenképpen helye van a piacon, és ezért a terjeszkedés mellett döntöttek.

Hazájukban máig piacvezetőnek számítanak, és már más európai országban is kaphatóak a termékeik.

A számok is magukért beszélnek: 2014-ben elérte az 5.000.000 darabot az eladott és telepített készülékek száma, ami nem kis teljesítmény.

A jó ár-érték arányuk miatt Magyarországon is népszerűek az Immergas által előállított kazánok.

Milyen pozitívumokkal rendelkeznek az Immergas kazánok?

Mára már 10 országban is rendelkeznek leányvállalattal (például Magyarországon is), mégis magának a gyártásnak a tetemes része továbbra is Brescelloban zajlik.

Évente 300.000 kazánt gyártanak le, és ebből 240.000 a brescelloi gyárakban készül, továbbá az alkatrészek tervezésének és készítésének is ez a telephelye.

Ennek köszönhetően alkatrész szempontjából mindig jól állnak.

A kondenzációs kazánjaik a középkategóriába sorolhatóak; ez annyit tesz, hogy normális áron lehet egy jó minőségű készülékhez hozzájutni.

Akár évtizedekig is bírják a munkavégzést az időnkénti ellenőrzéssel és karbantartással, ezenkívül könnyedén szerelhetőek.

Esztétikailag a megfelelő designnak köszönhetően nem tűnnek ki a környezetéből, és teljesítmény tekintetében is hozzák a kívánt szintet.

Elsősorban kombi és hagyományos kazánokat forgalmaznak, de most már radiátorok is bekerültek a kínálatba.

Sőt, emellett még a napelem iparban is megjelentek.

Milyen gyakran hibásodnak meg az Immergas berendezések?

Milyen gyakran hibásodnak meg az Immergas berendezések?

Természetesen ezek sem kikezdhetetlen gázkazánok, itt is előfordulhatnak hibák.

Napjainkban már csak a zárt égésű modelleket lehet beszereltetni, ennélfogva szükséges beépíteni az ennek megfelelő be- és kivezető csőrendszert.

A korábbi modellekhez képest a zárt égésű kazánok már egy kettős csőrendszeren keresztül veszik fel az égéshez felhasznált oxigént.

A kettős csőrendszernél tehát az egyik csövön felveszi a szükséges levegőt, a másikon meg kiáramlanak a füstgázok.

Azonban ez a zárt égéstér és a kivezető kéményrendszer is meghibásodhat, így előfordulhat átmérőcsökkenés vagy dugulás, és így akár szén-monoxid szivárgás is előfordulhat, ami fokozottan kockázatos!

Éppen ezért erősen javasolt minden gázkészülék típushoz egy érzékelőt felszerelni, hogy időben jelezzen, ha valami probléma adódna.

Ha Immergas kazánod meghibásodott, keress minket bátran!

Szerencsére egy meghibásodott Immergas kazán nem jelenthet problémát, mivel az általuk gyártott berendezések felépítésükben és működésükben se térnek el sokban a többi kazán típustól, tehát a szerelés vagy javítás is könnyedén megoldható.

Az otthoni, végzettség nélküli javítást nem javasoljuk, mindenképp keress szakembert!

Ha bármilyen hibajelzést ad a kazán, vagy furcsa hangot ad ki, esetleg nem indul be, fordulj hozzánk bizalommal!

Több évtizede működő cégünkben szakképzett munkatársaink szükség esetén akár néhány óra alatt is házhoz tudnak menni, és megkeresni a probléma forrását!

Ha tehát Immergas, vagy akár másik típusú berendezésed szorul javításra, cserére vagy telepítésre, akkor hívj minket 0-24 órában, és megtaláljuk a problémára a megoldást! 

Kérj itt visszahívást!





Szakembereink Budapest és Pest megyében vállalják bárminemű víz-, gáz- és fűtésszerelési munka elvégzését ügyfeleinknek.

Hívjon minket az alábbi településekről bizalommal:

Abony, Acsa, Albertirsa, Alsónémedi, Apaj, Áporka, Aszód, Bag, Bénye, Bernecebaráti, Biatorbágy, Budajenő, Budakalász, Budakeszi, Budaörs, Budapest, Bugyi, Cegléd, Ceglédbercel, Csemő, Csévharaszt, Csobánka, Csomád, Csömör, Csörög, Csővár, Dabas, Dánszentmiklós, Dány, Délegyháza, Diósd, Domony, Dömsöd, Dunabogdány, Dunaharaszti, Dunakeszi, Dunavarsány, Ecser, Érd, Erdőkertes, Farmos, Felsőpakony, Fót, Galgagyörk, Galgahéviz, Galgamácsa, Göd, Gödöllő, Gomba, Gyál, Gyömrő, Halásztelek, Herceghalom, Hernád, Hévizgyörk, Iklad, Inárcs, Ipolydamásd, Ipolytölgyes, Isaszeg, Jászkarajenő, Kakucs, Kartal, Káva, Kemence, Kerepes, Kiskunlacháza, Kismaros, Kisnémedi, Kisoroszi, Kistarcsa, Kocsér, Kőröstetétlen, Kosd, Kóka, Kóspallag, Leányfalu, Letkés, Lórév, Maglód, Majosháza, Makád, Márianosztra, Mende, Mikebuda, Mogyoród, Monor, Nagybörzsöny, Nagykáta, Nagykőrös, Nagykovácsi, Nagymaros, Nagytarcsa, Nyáregyháza, Nyársapát, Őrbottyán, Örkény, Pánd, Páty, Pécel, Penc, Perbál, Perőcsény, Péteri, Pilis, Pilisborosjenő, Piliscsaba, Pilisjászfalu, Pilisszántó, Pilisszentiván, Pilisszentkereszt, Pilisszentlászló, Pilisvörösvár, Pomáz, Püspökhatvan, Püspökszilágy, Pusztavacs, Pusztazámor, Pócsmegyer, Ráckeve, Rád, Remeteszőlős, Solymár, Sülysáp, Szada, Százhalombatta, Szentendre, Szentlőrinckáta, Szentmártonkáta, Szigetbecse, Szigetcsép, Szigethalom, Szigetmonostor, Szigetszentmárton, Szigetszentmiklós, Szigetújfalu, Szob, Sződ, Sződliget, Szokolya, Sóskút, Táborfalva, Tahitótfalu, Taksony, Tápióbicske, Tápiógyörgye, Tápióság, Tápiószecső, Tápiószele, Tápiószentmárton, Tápiószőlős, Tárnok, Tatárszentgyörgy, Telki, Tésa, Tinnye, Tök, Tököl, Törökbálint, Törtel, Tura, Tóalmás, Újhartyán, Újlengyel, Újszilvás, Üllő, Úri, Üröm, Vác, Vácduka, Vácegres, Váchartyán, Váckisújfalu, Vácrátót, Vácszentlászló, Valkó, Vámosmikola, Vasad, Vecsés, Veresegyház, Verőce, Verseg, Visegrád, Zebegény, Zsámbék, Zsámbok, Ócsa
T

gyártók