Termosztát szerviz Budapesten és bárhol Pest megyében
A termosztát a központi fűtésünk igencsak jelentős eleme, nélküle nemigen lenne működőképes.
Enélkül nem lenne másabb, mint egy fatüzelésű kandalló, aminek nem lehet szabályozni a hőfokát, de ha nem foglalkozunk vele, akkor az otthonunk melegét kockáztatjuk.
És ha valami történik vele, netán elromlik vagy elveszti a kapcsolatot a kazánnal, akkor könnyen érhetsz haza arra, hogy hideg a lakás, mert a fűtésrendszer nem érzékelte a hőmérséklet-csökkenést, és így nem kezdett dolgozni.
Éppen ezért, ha ilyen jellegű problémád adódik, célszerűbb minél hamarabb megfelelő szakembert keresni a megoldáshoz – például minket!
Mi is a termosztát feladata?
Ahogy azt már olvashattad is, a termosztátok a hőmérséklet szabályozásáért felelnek.
A megadott hőfok eléréséhez kikapcsolja és bekapcsolja a gázkazánt, ahogy az nekünk szükséges.
A megfelelő működésnek köszönhetően élvezhetjük a kívánt hőmérsékletet, anélkül hogy nagyon éreznénk az ingadozást.
A termosztátok működése rengeteg tényezőtől függ, legyen az az adott ingatlan állapota, a falak és a hőszigetelés vastagsága, vagy akár az aktuális időjárás.
Mivel összetett a működésük, igencsak érzékenyek, ezért meghibásodás esetén mindenképpen érdemes szakemberhez fordulni félmegoldások és hozzá nem értő személyek bevonása helyett.
Hogyan működik a termosztát?
A termosztátokat kétféle csoportba tudjuk sorolni a működésük alapján:
- az első típus csak a hőmérsékletért felel, és ha az a határérték alá esett, akkor bekapcsolja a kazánt egy bizonyos időre,
- a második típusú termosztátok egy adott intervallumban tartják a hőmérsékletet és ha eléri a minimum értéket, akkor bekapcsolja, ha pedig eléri a maximumot, akkor kikapcsolja a fűtést.
A kívánt hőmérsékletet a működéstől függetlenül digitálisan vagy állítótárcsák segítségével lehet beállítani.
Okok, amik miatt a termosztát gyakran javításra szorul
- Ha a termosztát rosszul van elhelyezve: mindenképpen szakembert kell hívni, ha nincs rendesen elhelyezve. A termosztátnak olyan helyen kell lennie, ahol nem éri hideg folyamatosan, és zárt a helyiség. Amennyiben nem ilyen helyen van, nem tud helyes hőértéket mérni.
- Mechanikai hiba: például eltörik vagy elkopik valamilyen alkatrész a termosztátban.
- Meghibásodott a hőérzékelő szenzor: ilyenkor előfordulhat, hogy nem érzékeli a hőmérsékletet a termosztát, nem indítja be a kazánt, vagy túlfűti a lakást.
- Elektromos hiba: a termosztát nem tudja szabályozni a kazánt, egy áramköri vagy programbeli meghibásodás miatt.
- Lemerül az elem: a termosztát energiaszükségletét biztosító elem lemerül. Még ha meglepőnek is találjuk ezt az okot, az elemcserét sem érdemes magadnak csinálni.
Ha bármilyen problémát tapasztalsz, ne ess kétségbe és ne kezdj el otthon egyedül bütykölni, inkább kérd egy profi szakember segítségét!
Hívj minket, ha termosztát szervizre, vagy más fűtésszerelésre van szükséged!
Lehet, hogy valaki nagyszerű szakember a fűtésszerelés szakmájában, de lehet, hogy nem vállalkozik egy termosztáttal kapcsolatos munkára.
Több évtizednyi szakmai tapasztalattal a hátunk mögött, komoly gyakorlattal rendelkező szakembereink a rendelkezésedre állnak, hívhatsz minket bármikor!
A szerelési, szervizelési munkához házhoz megyünk bárhová Budapesten és Pest megyében!
Keress minket bátran vagy kérj visszahívást a 0-24-ben elérhető ügyfélszolgálatunkon keresztül!
Sürgősségi helyzetekben akár 1 órán belül kiérünk hozzád, és neki is látunk a probléma elhárításának!
Szakembereink Budapest és Pest megyében vállalják bárminemű víz-, gáz- és fűtésszerelési munka elvégzését ügyfeleinknek.
Hívjon minket az alábbi településekről bizalommal:
Abony, Acsa, Albertirsa, Alsónémedi, Apaj, Áporka, Aszód, Bag, Bénye, Bernecebaráti, Biatorbágy, Budajenő, Budakalász, Budakeszi, Budaörs, Budapest, Bugyi, Cegléd, Ceglédbercel, Csemő, Csévharaszt, Csobánka, Csomád, Csömör, Csörög, Csővár, Dabas, Dánszentmiklós, Dány, Délegyháza, Diósd, Domony, Dömsöd, Dunabogdány, Dunaharaszti, Dunakeszi, Dunavarsány, Ecser, Érd, Erdőkertes, Farmos, Felsőpakony, Fót, Galgagyörk, Galgahéviz, Galgamácsa, Göd, Gödöllő, Gomba, Gyál, Gyömrő, Halásztelek, Herceghalom, Hernád, Hévizgyörk, Iklad, Inárcs, Ipolydamásd, Ipolytölgyes, Isaszeg, Jászkarajenő, Kakucs, Kartal, Káva, Kemence, Kerepes, Kiskunlacháza, Kismaros, Kisnémedi, Kisoroszi, Kistarcsa, Kocsér, Kőröstetétlen, Kosd, Kóka, Kóspallag, Leányfalu, Letkés, Lórév, Maglód, Majosháza, Makád, Márianosztra, Mende, Mikebuda, Mogyoród, Monor, Nagybörzsöny, Nagykáta, Nagykőrös, Nagykovácsi, Nagymaros, Nagytarcsa, Nyáregyháza, Nyársapát, Őrbottyán, Örkény, Pánd, Páty, Pécel, Penc, Perbál, Perőcsény, Péteri, Pilis, Pilisborosjenő, Piliscsaba, Pilisjászfalu, Pilisszántó, Pilisszentiván, Pilisszentkereszt, Pilisszentlászló, Pilisvörösvár, Pomáz, Püspökhatvan, Püspökszilágy, Pusztavacs, Pusztazámor, Pócsmegyer, Ráckeve, Rád, Remeteszőlős, Solymár, Sülysáp, Szada, Százhalombatta, Szentendre, Szentlőrinckáta, Szentmártonkáta, Szigetbecse, Szigetcsép, Szigethalom, Szigetmonostor, Szigetszentmárton, Szigetszentmiklós, Szigetújfalu, Szob, Sződ, Sződliget, Szokolya, Sóskút, Táborfalva, Tahitótfalu, Taksony, Tápióbicske, Tápiógyörgye, Tápióság, Tápiószecső, Tápiószele, Tápiószentmárton, Tápiószőlős, Tárnok, Tatárszentgyörgy, Telki, Tésa, Tinnye, Tök, Tököl, Törökbálint, Törtel, Tura, Tóalmás, Újhartyán, Újlengyel, Újszilvás, Üllő, Úri, Üröm, Vác, Vácduka, Vácegres, Váchartyán, Váckisújfalu, Vácrátót, Vácszentlászló, Valkó, Vámosmikola, Vasad, Vecsés, Veresegyház, Verőce, Verseg, Visegrád, Zebegény, Zsámbék, Zsámbok, Ócsa