+36 20 350 1350 +(36) 1-343-9991
Több mint 30 év szakmai tapasztalat – 0-24 órás ügyeleti szolgálat – akár 1 órán belüli kiszállás

Fűtésszerelő Zugló, Budapest és egész Pest megye területén

Fűtésszerelő Zugló, Budapest és egész Pest megye területén

Kevés annál kellemetlenebb helyzet állhat elő otthonunkban, mint amikor rádöbbenünk, hogy nem működik a fűtés.

Ez különösen akkor kínos, ha odakint már jönnek a hidegek, és másra sem vágyunk, mint egy kis melegre, otthonosságra.

Mit lehet ilyenkor tenni, már ha van egyáltalán bármi, amit hasonló esetben tehetünk?

Nos, a megoldás kézenfekvő: hívni kell egy hozzáértő fűtésszerelőt, aki belátható időn belül megérkezik és elhárítja a bajt.

Ám mielőtt bárkinek is telefonálnál, célszerű meggyőződni róla, hogy valóban fűtésszerelőre van-e szükséged, vagy gázszerelőre!

Nagyon fontos a különbség a kettő között, a tévedés elkerülésével pedig időt és súlyos ezreket spórolhatsz meg!

A fűtéssel van a gond, vagy a kazánnal?

Ezt a kérdést mindenképpen célszerű minél előbb tisztázni, ugyanis amíg az előbbihez kell fűtésszerelőt hívni, addig az utóbbihoz gázszerelőt.

Honnan lehet megállapítani, hogy melyikkel van a gond?

Vannak bizonyos jelek, melyeket laikus szemmel is könnyű megállapítani, ez alapján pedig könnyedén behatárolhatod, hogy a problémát melyik szakember fogja tudni orvosolni.

A gázkazán hibásodott meg, ha:

  • a készülék nagyon nehezen vagy egyáltalán nem indul el,
  • a gázt adagolja ugyan, de nincs őrláng vagy szikra,
  • nem indul meg a keringés a fűtésrendszerben,
  • illetve ha a megmelegített víz közel sem olyan hőfokú, mint amilyennek lennie kellene.

Ezzel szemben fűtésszerelőt kel hívni, ha:

  • a nyomás folyamatosan szökik a rendszerből,
  • a radiátorok a kelleténél kevésbé vagy csak részben melegszenek,
  • vagy netán felfedezted, hogy valahol szivárog, csöpög a víz az illesztéseknél, radiátor alatt.

Vagyis ha a készülék hibás, az a gázszerelő reszortja, ha a csövek vagy a radiátorok gyanúsak, akkor a fűtésszerelőé.

Mi okozhatja a fűtésrendszeri hibát?

Mi okozhatja a fűtésrendszeri hibát?

A leggyakoribb eset, hogy a korrózió (rozsda) az évek alatt kikezdi a csövek falát, az illesztéseket, átrágja a radiátor lemezeit.

Ilyenkor a keringetett víznek folyamatosan alkalma van elszökni a rendszerből, ami nyomáscsökkenést és a keringés leállását okozza.

Gyakori továbbá, hogy a vízkő megtelepszik és megvastagszik a hálózatban, ezzel akadályozva a keringő víz útját, netán el is zárhat bizonyos részeket.

És a korábbi kivitelezők, karbantartók szakszerűtlen munkája is kiütközhet hosszútávon: a nem megfelelően elkészített fűtésrendszer idővel megadja magát a terhelésnek.

Fontos, hogy ha meghibásodást tapasztalsz is, ne állj neki saját kezűleg megbütykölni, annál kevesebb káros dolgot tehetsz!

A legjobb, ha elzárod a vízutánpótlást, felitatod az esetlegesen elszökött vizet, és nem próbálod bekapcsolni a fűtést a segítség kiérkezéséig.

Ha kell egy jó fűtésszerelő Zugló területén, ránk számíthatsz!

A fűtés nem egy olyan dolog, amit napokig-hetekig lehet nélkülözni, ezt mindenki tudja.

Egy lakás, ha nincs a hidegben kifűtve, hamar ki tud hűlni, ez pedig további, akár egészségügyi problémákhoz is vezethet.

Akár Zugló lakosa vagy, akár Budapest vagy Pest megye más területéről keresel minket, fűtésszerelő kollégáink várják a hívásodat!

Vészhelyzet esetén akár 1-2 órán belül is a helyszínre érkezhetünk, ügyfélszolgálatunk pedig 0-24-ben elérhető!

Szakszerű, gyors és hatékony fűtésszereléshez keress minket bátran, vagy kérj tőlünk visszahívást most!

Kérj itt visszahívást!





Szakembereink Budapest és Pest megyében vállalják bárminemű víz-, gáz- és fűtésszerelési munka elvégzését ügyfeleinknek.

Hívjon minket az alábbi településekről bizalommal:

Abony, Acsa, Albertirsa, Alsónémedi, Apaj, Áporka, Aszód, Bag, Bénye, Bernecebaráti, Biatorbágy, Budajenő, Budakalász, Budakeszi, Budaörs, Budapest, Bugyi, Cegléd, Ceglédbercel, Csemő, Csévharaszt, Csobánka, Csomád, Csömör, Csörög, Csővár, Dabas, Dánszentmiklós, Dány, Délegyháza, Diósd, Domony, Dömsöd, Dunabogdány, Dunaharaszti, Dunakeszi, Dunavarsány, Ecser, Érd, Erdőkertes, Farmos, Felsőpakony, Fót, Galgagyörk, Galgahéviz, Galgamácsa, Göd, Gödöllő, Gomba, Gyál, Gyömrő, Halásztelek, Herceghalom, Hernád, Hévizgyörk, Iklad, Inárcs, Ipolydamásd, Ipolytölgyes, Isaszeg, Jászkarajenő, Kakucs, Kartal, Káva, Kemence, Kerepes, Kiskunlacháza, Kismaros, Kisnémedi, Kisoroszi, Kistarcsa, Kocsér, Kőröstetétlen, Kosd, Kóka, Kóspallag, Leányfalu, Letkés, Lórév, Maglód, Majosháza, Makád, Márianosztra, Mende, Mikebuda, Mogyoród, Monor, Nagybörzsöny, Nagykáta, Nagykőrös, Nagykovácsi, Nagymaros, Nagytarcsa, Nyáregyháza, Nyársapát, Őrbottyán, Örkény, Pánd, Páty, Pécel, Penc, Perbál, Perőcsény, Péteri, Pilis, Pilisborosjenő, Piliscsaba, Pilisjászfalu, Pilisszántó, Pilisszentiván, Pilisszentkereszt, Pilisszentlászló, Pilisvörösvár, Pomáz, Püspökhatvan, Püspökszilágy, Pusztavacs, Pusztazámor, Pócsmegyer, Ráckeve, Rád, Remeteszőlős, Solymár, Sülysáp, Szada, Százhalombatta, Szentendre, Szentlőrinckáta, Szentmártonkáta, Szigetbecse, Szigetcsép, Szigethalom, Szigetmonostor, Szigetszentmárton, Szigetszentmiklós, Szigetújfalu, Szob, Sződ, Sződliget, Szokolya, Sóskút, Táborfalva, Tahitótfalu, Taksony, Tápióbicske, Tápiógyörgye, Tápióság, Tápiószecső, Tápiószele, Tápiószentmárton, Tápiószőlős, Tárnok, Tatárszentgyörgy, Telki, Tésa, Tinnye, Tök, Tököl, Törökbálint, Törtel, Tura, Tóalmás, Újhartyán, Újlengyel, Újszilvás, Üllő, Úri, Üröm, Vác, Vácduka, Vácegres, Váchartyán, Váckisújfalu, Vácrátót, Vácszentlászló, Valkó, Vámosmikola, Vasad, Vecsés, Veresegyház, Verőce, Verseg, Visegrád, Zebegény, Zsámbék, Zsámbok, Ócsa
T

gyártók