+36 20 350 1350 +(36) 1-343-9991
Több mint 30 év szakmai tapasztalat – 0-24 órás ügyeleti szolgálat – akár 1 órán belüli kiszállás

Duguláselhárítás Csepel 

Duguláselhárítás Csepel

Szinte lényegtelen, hogy a WC vagy a konyhai lefolyó dugul el, a végkifejlet ugyanaz: szakembert kell hívni azonnal, ugyanis ezt a problémát rövid ideig sem lehet halogatni.

Miért lényeges, hogy szerelőt hívj?

A duguláselhárítás nem olyan feladat, melyet otthoni eszközökkel elvégezhetünk, ugyanis lehet, hogy nagyobb kárt okozunk magunknak, mint hasznot!

Duguláselhárítás: ezért ne csináld magad!

Valójában teljesen kézenfekvő ötlet lehet, hogy például az eldugult lefolyóba valamilyen áruházban kapható duguláselhárító szert önts.

Értelemszerű művelet, hiszen ezeket elviekben pontosan erre fejlesztették ki, ám azt már kevesen tudják, hogy közel sem mindegy, egy adott anyag okozta dugulásra milyen szert használsz.

Sajnos, ha rossz kombinációt választunk véletlenül, akkor akár súlyosbodhat is a dugulás, hiszen egy kemény „dugó” fog képződni a lerakódott anyagokból a szer hatására.

Az otthoni csőgörényes megoldás is el tud sülni nagyon rosszul, ugyanis előfordulhat, hogy nem megfelelő végrehajtás esetén akár bele is ragadhat vagy törhet az eszköz a csőbe, ami tovább súlyosbítja majd a helyzetünket.

Megelőzni mindig könnyebb, mint megszüntetni a problémát

Ha dugulásról beszélgetünk, aranyszabály, hogy inkább megelőzni érdemes, mint megszüntetni.

Egy kis odafigyeléssel jelentősen csökkenthetjük a dugulás kialakulásának kockázatát.

Bizonyos dolgok abszolút nem valók a lefolyóba, ugyanis azokat nem oldja a víz, így a csövek bizonyos részein lerakódnak, és lassacskán, egymásra halmozódva elzárják a lefolyó víz útját.

Az alábbi dolgokat soha ne öntsd a lefolyóba, és ne dobd a WC-be se:

  • ételmaradékok;
  • női higiéniai kellékek;
  • haj, szőr;
  • vízben nem oldható papírfélék;
  • építkezési hulladékok (cement, mész);
  • különböző festékek.

Az elővigyázatosság mindig célravezetőbb, mintha az utolsó pillanatban akarnánk rendbe tenni a hosszú hetek, hónapok következetlenségét!

Mi a teendő, ha nem megy le a lefolyó?

Ha már megtörtént a baj, akár a WC-ről, akár a fürdőszobai vagy konyhai lefolyóról van szó, mindenképp szerelőt kell hívni!

A szakemberek rendelkeznek a megfelelő eszközökkel ahhoz, hogy gyorsan, hatékonyan elhárítsák a dugulást.

A szerelők érkezéséig ne tegyünk semmit a lefolyóba, még duguláselhárító szereket sem!

A szakemberek pontosan fogják tudni, hogy mi velük a teendő.

Duguláselhárítás Csepelen

Duguláselhárítás Csepelen

Cégünk már hosszú-hosszú évek tapasztalatával rendelkezik duguláselhárítás terén.

Budapesten és környékén, így természetesen Csepelen is elérhető a szolgáltatásunk, vészhelyzet esetén akár 1 órán belüli kiszállást is vállalunk.

24 órás, tehát éjjel-nappal hívható ügyfélszolgálatot is biztosítunk, hiszen célunk, hogy valódi segítséget nyújtsunk ezekben a kellemetlen helyzetekben.

A megfelelő kiszolgálás nem csak a gyorsaságban és a minőségi munkában fontos számunkra, hanem a megfizethetőségben is.

Amellett, hogy kiváló ár-érték arányú szolgáltatásokat kínálunk, az elvégzett munkáról számlát is adunk, melyet benyújthatsz biztosítódhoz, hogy a váratlan kiadás okozta teher se nyomja a vállad.

Kérj itt visszahívást!





Szakembereink Budapest és Pest megyében vállalják bárminemű víz-, gáz- és fűtésszerelési munka elvégzését ügyfeleinknek.

Hívjon minket az alábbi településekről bizalommal:

Abony, Acsa, Albertirsa, Alsónémedi, Apaj, Áporka, Aszód, Bag, Bénye, Bernecebaráti, Biatorbágy, Budajenő, Budakalász, Budakeszi, Budaörs, Budapest, Bugyi, Cegléd, Ceglédbercel, Csemő, Csévharaszt, Csobánka, Csomád, Csömör, Csörög, Csővár, Dabas, Dánszentmiklós, Dány, Délegyháza, Diósd, Domony, Dömsöd, Dunabogdány, Dunaharaszti, Dunakeszi, Dunavarsány, Ecser, Érd, Erdőkertes, Farmos, Felsőpakony, Fót, Galgagyörk, Galgahéviz, Galgamácsa, Göd, Gödöllő, Gomba, Gyál, Gyömrő, Halásztelek, Herceghalom, Hernád, Hévizgyörk, Iklad, Inárcs, Ipolydamásd, Ipolytölgyes, Isaszeg, Jászkarajenő, Kakucs, Kartal, Káva, Kemence, Kerepes, Kiskunlacháza, Kismaros, Kisnémedi, Kisoroszi, Kistarcsa, Kocsér, Kőröstetétlen, Kosd, Kóka, Kóspallag, Leányfalu, Letkés, Lórév, Maglód, Majosháza, Makád, Márianosztra, Mende, Mikebuda, Mogyoród, Monor, Nagybörzsöny, Nagykáta, Nagykőrös, Nagykovácsi, Nagymaros, Nagytarcsa, Nyáregyháza, Nyársapát, Őrbottyán, Örkény, Pánd, Páty, Pécel, Penc, Perbál, Perőcsény, Péteri, Pilis, Pilisborosjenő, Piliscsaba, Pilisjászfalu, Pilisszántó, Pilisszentiván, Pilisszentkereszt, Pilisszentlászló, Pilisvörösvár, Pomáz, Püspökhatvan, Püspökszilágy, Pusztavacs, Pusztazámor, Pócsmegyer, Ráckeve, Rád, Remeteszőlős, Solymár, Sülysáp, Szada, Százhalombatta, Szentendre, Szentlőrinckáta, Szentmártonkáta, Szigetbecse, Szigetcsép, Szigethalom, Szigetmonostor, Szigetszentmárton, Szigetszentmiklós, Szigetújfalu, Szob, Sződ, Sződliget, Szokolya, Sóskút, Táborfalva, Tahitótfalu, Taksony, Tápióbicske, Tápiógyörgye, Tápióság, Tápiószecső, Tápiószele, Tápiószentmárton, Tápiószőlős, Tárnok, Tatárszentgyörgy, Telki, Tésa, Tinnye, Tök, Tököl, Törökbálint, Törtel, Tura, Tóalmás, Újhartyán, Újlengyel, Újszilvás, Üllő, Úri, Üröm, Vác, Vácduka, Vácegres, Váchartyán, Váckisújfalu, Vácrátót, Vácszentlászló, Valkó, Vámosmikola, Vasad, Vecsés, Veresegyház, Verőce, Verseg, Visegrád, Zebegény, Zsámbék, Zsámbok, Ócsa
T

gyártók